Keresés

Zöld gardrób mesék - Petra története




Már olyan sokat meséltem nektek magamról és a fenntartható divathoz vezető utamról, hogy úgy gondoltam, hogy igazán jó lenne hallani a ti történeteiteket is!⁠

✍🏻 Ezért vendégposztolókat kerestem, a Zöld gardróbba., olyanokat, akik szívesen megosztanák a történetüket velem és veled, kedves olvasó.

A főbb témák:⁠

👗 Miért lett fontos számodra és mit jelent a fenntartható divat a te életedben?⁠

👗 Kapszula ruhatár tapasztalatok, történetek.⁠

👗 Tudatos ruhatárépítés, tudatos ruhavásárlás.⁠

✍🏻 A történeteket a Zöld gardrób Instagramján és Facebookján posztolom 2021. április folyamán. Azonban ez a mai történet nem fért bele egy Instányi szövegbe, így beköltözött a blogra is.


A hatodik gardrób mesénk @fmkonyvklub Petrától érkezett. Fogadjátok szeretettel! :)



Épülő, újuló… egyszerűsödő ruhatáram

Amikor Nóra felkérte az embereket arra, hogy osszák meg történetüket a tudatos ruhatárról és öltözködésről, a kapszulagardrób kialakításával kapcsolatos tapasztalataikról, csendben vártam. Azt gondoltam, én még csak most fogok ebbe bele, annyira az elején járok, hogy nekem nincs is miről mesélnem. Még csak a döntés született meg.


Aztán váltottunk egy pár szót a döntések erejéről…


Hisz az is csak egy döntés volt, hogy mostantól szilárd samponnal mosok hajat, és azóta tényleg csak azt használom. Az is egy döntéssel kezdődött, hogy a pajzsmirigyem ideális működése érdekében áttérek egy szigorú étrendre. Következetesen és sikeresen tartom is ezt az étrendet.


Az ilyen változások mind egy döntéssel kezdődnek. Majd egy első lépéssel…

Tehát eldöntöttem, hogy rendbe szedem a ruhatáram. Elkezdtem figyelemmel kísérni a Zöld gardrób történeteit, a posztjait, s persze más inspiráló bloggerek (ha nevén nevezhetem, @theminimalistgirlnextdoor) tevékenységét is.

Aztán eszembe jutott valami. A kezdet kezdete.



Mikor gyerek voltam, egyszerű, de praktikus ruhatárunk volt, sokszor olyan darabokkal, melyeket előtte többek között unokatestvéreim is viseltek.


Amilyen gyorsan nőttünk, volt olyan pulóver például, ami négyőnket (két idősebb unokatestvéremet, engem és az öcsémet) is kiszolgált. Egyébként az évszakoknak megfelelően kombináltuk össze a darabokat. Akadtak meleg ruhák télre (bélelt nadrág, harisnya aláöltözésnek, kötött pulcsi), lengék nyárra és egy-egy kardigán az átmeneti időszakra, mikor a hideg reggelek és esték miatt rétegesen kellett öltözködni.

Tehát minden igényt kielégítő, egyszerű, praktikus és kombinálható ruhák adták a gardrób tartalmát. Nem is beszélve arról, hogy kettőnk ruhái kényelmesen és szellősen elfértek egyetlen szekrényben.

Aztán jöttek a középiskolás évek. Az ember elkezdte figyelni a többieket, s ugyan a bélelt nadrágot fel nem vettem volna többé, de pár farmer és póló kiszolgált még így is.


Nálunk például divat volt az is, hogy a lányok együtt jártak vásárolni. Megvettünk egy-egy felsőt, pólót, ami mindenkinek tetszett, s amit aztán alkalomadtán cserélgettünk egymás között.

A másik, amit soha el nem felejtek ezekből az időkből: a matrózblúz. Azóta is szerencsésnek tartom magam, mert az iskolai ünnepélyeken, megemlékezéseken nálunk ez kötelező volt.

Akkoriban még kevés helyen lehetett beszerezni egyébként e minden praktikumot nélkülöző darabot (télen megfagytál benne, nyáron meg megsültél), így majd mindenki ugyanott vette meg. Egyformák voltak fazonra, színre… Az előírt viselet a megemlékezéseken túl kiterjedt nálunk még a ballagásra is. Miután hallottam, milyen költségekbe veri a szülőket az elképzelés, miszerint ilyen-olyan kosztümben kell elballagni, még szerencsésebbnek éreztem magam. Nálunk ez nem volt kérdés… Nem voltak extra költségek, sem egy újabb szett, ami ott porosodik meg a szekrényben, mert az életben többet fel nem veszem.


Valahol az ezt követő években szabadult el a pokol. Jött az érzés, hogy én is szeretnék öltözködni. Szeretnék új és „divatos” ruhákban járni, mint a többiek. Szeretném, ha lenne választék, ha még véletlenül sem fordulna elő, hogy kétszer ugyanabban kell megjelennem egy hét leforgása alatt.


Volt egy olyan képzetem, ami azóta elmúlt, hogy az határoz meg, mit viselek, nem pedig az, ezzel mit képviselek, és végső soron ki vagyok.

Számtalan olyat vettem ebben az időben, ami talán egyszer sem volt rajtam, mert hazaérve már nem is bizonyult olyan jó döntésnek. Otthon már nem állt olyan jól, mint a bolti tükör előtt állva, nem lelkendezett az eladó, hogy ezt rám szabták, és sok esetben rá kellett jönnöm, hogy az adott darabot nincs is mivel felvennem. Nem tudom mihez társítani.


Lett egy teljességgel használhatatlan, s e használhatatlansága miatt folyamatosan változó és bővülő ruhatáram.

Jelenleg közel sincs annyi ruhám, mint akkoriban volt. (Végül sok darab a szemétben végezte. Na, nem szó szerint ott. Elajándékoztam, vagy adományoztam őket.) Az írásom elején említett bejegyzéseket, kihívásokat is látva elmerengtem, milyen szépek is voltak azok az idők, amikor egyszerű, praktikus és kombinálható volt a szekrény tartalma.


Nincs már igényem újra, egyáltalán nem érdekel, mi a divat.


Sokkal inkább érdekel, hogy mi az, amire ténylegesen szükségem van, az adott darab mennyire kényelmes, aztán meg, hogy ne legyen műszálas és ne szikrázzak, ha valamihez hozzáérek. Hogy lehetőleg etikus módon készüljön, fenntartható és környezettudatos legyen. Hogy egy pólót tudjak viselni nyáron magában nadrággal vagy szoknyával, a többi évszakban pedig egy kardigánnal vagy kiskabáttal.

Van-e amihez ragaszkodom? Azokhoz a már meglévő darabokhoz, amik megfelelnek a fent leírt szempontoknak. Persze akadnak köztük olyanok, amik kis átalakításra szorulnak, de ez szerintem megoldható. A színekhez is ragaszkodom. (Néha szüksége van a lelkemnek a kékre, mályvára, sárgára... Mikor mire…) Aztán meg a „játszós” ruhához. Szeretem kint túrni a földet, ennek el is jött már idén az ideje, s a kiskutyám is rendszeresen hagy tappancsnyomokat rajtam. Ezek lesznek tehát az alapelveim, aminek nyomán folytatom az utam.


Ahhoz, hogy gyakorlatba ültessem az elméletet, mindenképpen szükségem volt arra, hogy átgondoljam, nekem mi számít.


Hogy lefektessem ezeket az elveket. Már tudom, ha a tettekkel kezdtem volna, és kidobálok majd mindent, az újabb felesleges vásárláshoz vezet. Meg kellett hát érnem erre a változásra. Hálás vagyok mindenkinek, aki erejét és energiáját abba fekteti, hogy felnyissa a szemünket a környezettudatosság és fenntarthatóság e lépcsőjére.


Végiggondolva mindazt, amit leírtam, s lezárva az időutazást, megállapíthatom, hogy e lépcső sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt egyesek gondolják…




🥰 Köszönjük, hogy megosztottad velünk a történeted, Petra! ⁠

Neked mi a véleményed a témáról? Oszd meg velünk lent kommentben!

Nóra

Tetszett a bejegyzés? Kövess minket az Instagramon és a Facebookon, ahol nap mint nap hasonló témákról beszélgetünk!




Fotók: Unsplash

Original on Transparent.png