top of page

 A mi történetünk 

A Zöld gardrób története jó néhány évvel ezelőtt kezdődött, bár akkor ezt még nem is sejtettem. Felfordulás volt az otthonomban és az életemben, legalábbis úgy éreztem. Talán nem is tudatosult bennem, de kerestem valamit, ami segít megnyugodni, kiteljesedni, megtalálni a saját utam a mindennapok sodrása közepette.

Ekkor találkoztam a kapszula ruhatár fogalmával, ami azonnal magával ragadta a képzeletem és, mint később kiderült, megváltoztatta az egész életem. Építgettem a saját kapszulám, s közben megismerkedtem a tudatos öltözködés, a tudatos fogyasztás és egyáltalában a tudatos élet egy számomra addig ismeretlen dimenziójával. Minderről blogot kezdtem írni, szerettem volna ha mások is hallanának a felfedezéseimről.

Egyre jobban lelkesedtem a társadalmilag felelős és környezetbarát ruhák iránt, míg ezzel párhuzamosan egyre inkább elment a kedvem az azelőttről ismert ruházati márkáktól. 

Hét évvel ezelőtt, amikor elkezdtem építeni a kapszulagardróbom, nem tudtam, hogyan is szerezhetnék be olyan ruhákat, amik fenntarthatóak és jó minőségűek, ezért leginkább a turkálók felé fordultam. Bár a minőséget nekem ott nem annyira sikerült megtalálnom... de ez nem csak a turik hibája volt. ⁠

Aztán megszületett a kisfiam és rájöttem, milyen fontos volt, hogy a ruhák egészségesek is legyenek. A használt ruháktól nagyrészt elment a kedvem, amikor megtudtam, mi minden kerül bele egy-egy ruhába a gyártás során, és hogy ezek az anyagok nem csak a természeti környezetre, de az egészségünkre is veszélyesek sok esetben.

Ne érts félre! Ma is hordok, és a családom tagjai is hordanak használt, nem fenntarthatóan készült ruhákat. Mert ez is része a történetnek. De nálunk a kisebbik része már jó ideje.⁠

Szóval körülbelül 4-5 éve kezdtem el felfedezni a ruhákat, amiket ma a Zöld gardróbban is megtalálsz: olyan ruhákat, amik biztosan nem károsak az egészségemre. 
Hordani kezdtem őket és beléjük szerettem... A történeteikbe, az anyagokba, abba, hogy tudom, mennyi jó szándék és szeretet van minden egyes darabban. 
Azért nyitottam meg a Zöld gardróbot, hogy veled is megoszthassam ezt az élményt és azért, hogy ennek a különleges love storynak te is a részese lehess.
Na meg persze azért, mert imádom ezt csinálni... :)


A Zöld gardrób webshopban etikus és környezettudatos módon készült ruhákat vásárolhatsz, míg a blogon választ kaphatsz felmerült kérdéseidre és inspirációt találhatsz kapszula ruhatár, etikus divat, felelős fogyasztás, és még sok kapcsolódó témában.

Remélem, hogy segítségedre lehetek abban, hogy a te ruhatárad is kizöldüljön! :)

Üdvözöllek a Zöld gardróbban,
Nóra
bottom of page