top of page
Keresés

A színes kapszula ruhatár



Többőtöktől hallottam már, hogy jó ez a minimalista ruhatár ötlet, de nem nektek való, mert ti a színes ruhákat szeretitek, a kapszulák pedig általában elég fekete-fehérek. Ez a bejegyzés azért született meg, hogy ötletet adjon, hogyan csempéssz színeket a ruhatáradba.

A kapszulának egyáltalán nem kell monokrómnak lennie. Tényleg sok ilyet látunk, az én ruhatáram is elég "egyszínű", de ez nem azt jelenti, hogy neked le kell mondanod a színekről, ha kapszulát szeretnél. Sőt, képzeld, én is épp azon gondolkodom, hogy kicsit színesítek a saját ruhatáramon.


Ha még nem ismerős a kapszula gardrób fogalma, érdemes elolvasni ezt a bejegyzést, hogy jobban összeálljon a kép, miről is van szó ebben a cikkben. :)


Az alap most is ugyanaz


A kulcs az, hogy amikor színeket, mintákat tervezel a kapszuládba, azokat szívesen viseld egymással is, ne csak külön-külön, hiszen a kapszula gardrób központi eleme az, hogy minél több benne lévő ruhadarabot tudj egymással párosítani. Így lesz fényévekkel sokoldalúbb, mint egy koncepció nélkül összevásárolt ruhatár.


Ha most kezded a színezést


Ez a legegyszerűbb eset, mert akkor már biztosan van sok semleges színű ruhád, amikhez a legtöbb szín illik. Egy ilyen ruhatárba könnyű bedobni 1-1 színfoltot. Csak a színt kell kiválasztanod, amit szeretnél.

Egy monokróm ruhatárat egyébként új ruhák nélkül is ki lehet színezni, mégpedig kiegészítőkkel. Egy táska, sál, fülbevaló gyorsan meg tudja változtatni az öltözéked hangulatát. És ne feledkezz meg a színes körömlakkokról és rúzsokról sem!


Alapozz a meglévő semleges színű darabjaidra


A fekete, a fehér, a szürke, de a bézs, navy, khaki, vagy akár a farmer is olyan színek, amik sokunk ruhatárában megjelennek és nagyon jól illenek más "színesebb" színekhez.

Válogasd ki a készülő kapszuládba azokat a semleges színű darabjaidat, amiket hordani szeretnél. Majd ezekhez válassz olyan színeket, amiket szívesen párosítassz egymással. Persze nem csak a színek, de a szabások is fontosak. Meg sok minden más, a kapszula építésekor. Ezekre mindig érdemes odafigyelni a válogatáskor.


A fekete és fehér felsők mellé akármilyen színt bedobhattunk volna. Ide egy zöldet választottunk.


Az egyszerű út


Ha az egyberuhák és az overálok színesek, mintásak, amiket legtöbbször önmagukban viselsz (vagy maximum valamilyen melegebb darabbal kombinálva), akkor nem kell, hogy alkalmazkodjanak a ruhatárad nagy részének színeihez. Azaz akár olyasmit is könnyebben bevállalhaszt, ami amúgy a nagy egészből kilóg.


Alsó, felső... király, ász :)


Választhatod, hogy csak az alsók vagy csak a felsők között lesznek színesek, mintásak, a többi ruhád pedig semleges madar, mert akkor biztosan nem ütik majd egymást a szettekben. Ha a színes felsőket kombinálni fogod egymással, ott azért érdemes figyelni, hogy meglegyen az összhang.

Persze színt és mintát is millióféleképpen lehet variálni, ha rászánod az időt, bármi lehetséges! Lehet minden egyes ruhadarabod színes, csak jól oda kell figyelni a válogatásnál.


Ha már most is színes a ruhatárad, de valami nem stimmel


Ha kicsit elvesztél a sok szín között, érdemes lehet tudatosan olyan alapdarabokat behozni a kapszula ruhatáradba, amiknek semleges színe van, így illeni fognak a legvadabb darabjaidhoz is.

A jó alapdarab ismérve, hogy sok fajta ruhához illik stílusában, szabásban, így sok mindennel tudod hordani. És ha a színe is semleges, akkor nyert ügyed van. Nehéz olyan színes szoknyát, nadrágot mutatni, amihez mondjuk egy fehér felső ne illene, ugye?


A semleges színű alsókkal könnyen párosíthatod kedvenc színes, mintás felsőidet.


A mini kapszula


Ha a ruhatáradban olyan színek vagy minták vannak, amiket külön-külön nagyon szeretsz, de együtt viselve nem tetszenek, akkor a mini kapszulás módszer segítségedre lehet.

Válogass össze egy-egy minit a kedvenc színeidből. A színek nem fognak összeveszni, hiszen nem találkoznak majd a nagy kapszulán belül. :)


Színezz kapszulánként


Ha úgy döntesz, hogy a sok-sok szín egy válogatásban nem fog megférni egymás mellett, azért még nem kell örökre búcsút mondanod nekik. Válaszd ki a ruháid úgy, hogy egy évszakon belül menjenek a színek egymáshoz, azonban, amikor kapszulát váltasz, cseréld le a színeidet is.

Ha tavasszal a rózsaszínek, világoskékek felé húzol, legyen az a színfolt a ruhatáradban. Ha ősszel inkább a narancsokat, barnákat szereted viselni, akkor az őszibe azokat válaszd be. Jön a tél és már unod a pinket meg a narancsot? Dobd be a kedvenc zölded, pirosad, és színesítsd meg a telet!


Jó, jó, de mégis hogyan fogjak hozzá?


Ha az előző bejegyzésekben nem kaptál olyan tippet, amit szívesen használnál, vagy épp túl sok volt már az infó, akkor itt egy egyszerű ötlet: A kialakítást kezdheted mondjuk a felsőknél.


Válaszd ki a kedvenc felsőidet: 4 darabot, nem többet! Kezdd ezekre építeni a kapszuládat.

Válassz hozzájuk illő alsókat és ne feledkezz meg a rétegekről sem: kardigán, pulcsi, blézer, kabát... Attól függ épp melyik évszakra készülsz. (Persze választhatsz még több felsőt is később, a 4-gyel csak elindultunk, hogy biztosan a kedvencekre és az ő színeikre épüljön az egész kapszula.)


Ruhatár rendezéskor mindig veddi ki a ruháidat a szekrényből és tedd őket egy helyre, ahol jól látod őket egyben.

Ahogyan válogatsz, látni fogod, hogy milyen színeket hiányolsz és azt is, hogy milyen ruhadarabokat szeretnél még hozzáadni a kollekciódhoz.

Ott van az a pulcsi, ami szabásban, anyagban jó lenne, szeretnéd is beválogatni, de a színe egyszerűen nem fog menni semmihez. Akkor lehet, hogy egy hasonló darba van szükséged, de más színben?

Vagy, lehet, hogy nagyon szeretnél valami zöldet bevinni a ruhatáradba. Most már látod, hogy a kiválasztott alsók elég semlegesek, így simán bevállalhatsz hozzájuk egy zöld felsőt, de a zöld szoknyáról, amin gondolkodtál, most inkább lemondasz, mert egyáltalán nem illene a felsőidhez, amiket kiválasztottál...


Érdemes feljegyezni a hasonló észrevételeid és igényeid, mert azokat felhasználva sokkal tudatosabban tudsz majd vásárolni. És persze az is lehet, hogy a tervezés során kiderül, hogy van minden otthon, ami kell. Az a legjobb hír fenntarthatósági és pénztárca szempontból is. :)


Divat vs örök színek


A fenntartható ruhatár lényege, hogy olyan darabokat választunk bele, amikről tudjuk, hogy nem fogjuk megunni, sokáig szeretnénk viselni őket. Ez fontos szempont a színeknél is.

Mindig van egy-egy divatszín, amit sokat látunk, szép, megtetszik. Aztán hamarosan jön egy másik, ami felváltja az előzőt... Ezért, amikor hosszútávon gondolkodunk, fontos, hogy nem (csak) a divat színeket keressük, hanem azt is, hogy mi az, amit igazán szeretünk. Nincs azzal semmi baj, ha megvásároljuk a legújabb divat szerinti színt, ha egyébként az olyan, amit igazán magunkénak érzünk és tudjuk, hogy akár évek múlva is szívesen fogjuk hordani. A divatszínek jönnek, mennek, de az igazi kedvencek sokáig maradnak.



Te melyik típus vagy? A kevésbé vagy a nagyon színes ruhatárat szereted? Vagy valahol az arany középúton jársz? Ahogy mindig, most is várjuk a kérdésedet, hozzászólásodat lent kommentben!


Nóra



Tetszett a bejegyzés? Kövess minket az Instagramon és a Facebookon, ahol nap mint nap hasonló témákról beszélgetünk!



Fotók: Media for Wix, Jan 'N June, People Tree, Unsplash

bottom of page